Budapest Főváros Önkormányzata pályázati felhívást tesz közzé 16/2021. (IV. 9.) önkormányzati rendelete alapján a valamely tantárgyból, illetve területen tehetséges, Budapesten bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező Budapest Főváros Önkormányzatával kötött együttműködési megállapodás alapján a programban résztvevő, állami fenntartású köznevelési és szakképző intézmény 10., 11., illetve az utolsó évfolyamot megelőző évfolyamos, összesen 250 tanulója számára.

A pályázat célja:

Tájékoztatom a BGéSZC Szily Kálmán Technikum és Kollégium minden érintett hallgatóját a folyamatban lévő – és korábbi ütemterv szerint zajló – felújítási munkálatairól. A Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum elkötelezett szolgáltatásainak lehető legmagasabb színvonalú megvalósításában, amelynek kiemelt eleme kollégiumi hallgatóink számára biztonságos, kényelmes életkörülmények biztosítása.

A COVID-19 okozta és még mindig tartó bizonytalanságok miatt a 9 és 11 évfolyamosok számára kiírt KÜLFÖLDI NYELVTANULÁSI PROGRAMOT a kormány 1 évvel elhalasztja, így 2022-ben - a korábbi döntéshez képest - mégsem indítja el!

A Kormány döntése értelmében 2022-ben a 9. és 11.

Ebben a tanévben a szalagavató 2021.12.11-én lesz megtartva a COVID helyzet miatt az alábbi szabályok szerint:

  • A tanulók az oltottsági helyzetüktől függetlenül beléphetnek

Látogatók, vendégek