Jelentkezések előzetes felvételi rangsora a 2026/2027 tanévre

Tisztelt Látogató!

Az alábbi listák az egyes osztálytípusainkba jelentkezések előzetes felvételi rangsorát tartalmazzák. Egy tanuló több helyre is jelentkezhetett, illetve egy tanuló több iskolába is beadhatta a jelentkezését. A szülőknek van még lehetőségük, hogy az általános iskolában, illetve az Oktatási Hivatal felületén kezdeményezzék a prioritások megváltoztatását, vagy az adott iskolában új kódot jelöljenek.

  • Ha egy tanuló több osztályba is beadta a jelentkezését, akkor abból csak az egyikbe vesszük fel.
  • Ha egy tanuló a rangsorban előbb van, de más iskolába is beadta a jelentkezését és a másik iskolát választja majd, akkor a rangsorban hátrébb lévők is előrébb kerülnek.
  • A technikumi osztályokba 34 tanuló, a szakképző iskolai osztályokba 28 tanuló vehető fel. A létszámot külön engedéllyel túl lehet lépni, egyes szakokból több osztály indítása is lehetséges.
  • A szakképző osztályokban a hozott pontszámokat vesszük figyelembe a rangsor megállapításánál, mert a központi felvételi nem kötelező.
  • Ha úgy gondoljuk, hogy a tanuló által megjelölt szak / terület az eredményei alapján nem megfelelő a tanulónak javasolhatunk más területet is számára.
  • Az elutasításnál az alábbi szempontokat vesszük figyelembe
    • Közösségben nem együtt nevelhető
    • Egészségügyi szempontból nem alkalmas
    • Nagyon gyenge tanulmányi eredmény (technikum esetén)
  • Ha a listában egy tanuló kívül került a felvehető létszámon, komoly esélye van, hogy bekerül a megcélzott osztályba.
  • Ha egy szakmából nem tud elindulni teljes osztály, lehetséges két hasonló típusú szakmából induló egy osztály.
  • Megfelelő létszám esetén indulhat két párhuzamos osztály is.
  • Ha bizonytalan, vagy kérdése van, akkor hívja fel az iskolát!
  •  
  • 2026.03.25-27.ig új szak felvétele - keressék az általános iskolai osztályfőnököt
  • 2026.04.27 - iskolánk megtudja az egyeztetett felvételi eredményeket, amiről emailt küldünk.
  • A végleges felvételi rangsorok után a szabad helyekre iskolánk további pótfelvételi eljárást hirdethet.
  • Ha megismerve a felvételi eredményeket, nem nyertek felvételt, mindenképpen szeretnének a mi iskolába járni, vagy a másik iskola felvételi eredménye ellenére mégis minket választanának, keressenek minket telefonon ( +36-30-073-4231 ) vagy emailben (lisziagi@szily.hu).

 

Tanulmányi terület
kódja

Tagozat / Tanulmányi terület
megnevezése

Megjegyzés

TECHNIKUM

0221Informatika és távközlés ágazat 5 év
 

Szakma: Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető technikus, Informatikai rendszer és alkalmazás üzemeltető

A technikumban az ágazat minden szakán a tanulók a 9. és 10. évfolyamon ugyanazt a tananyagot tanulják. A 10. évfolyam végén ágazati alapvizsgát tesznek és akkor nyilatkoznak a továbbtanulási szándékukról.

Oktatási azonosító / jeligeRangsor
729999505741
730569769722
730597927903
730650878314
730143607985
TARNOGABOR6
DÖNCI-HA7
730903516648
730482818629
HAGYMALEVI10
7306440351611
7302156467112
7302128698613
7303574618414
7306289503815
7301634781016
7306023062117
7302298907818
7299520058519
7295882011320
7298881131121
7289342044222
7305581984023
7301634525324
7296165055225
SZUNYI26
7302502722027
TOMI122828
7302579662929
7304518223430
7311082926131
7300726641932
7295554632533
7305379374534
7301145477435
7404350186736
7295941959037
7298639346438
7312039976339
7308783956740
7297730479741
7304102180742
7314260512443
7300485318944
7305419481545
7300206818946
SZEBI47
7287292588348
7301809528549
7304338788750
7303485856051
7308898230752
7295926080953
7310251423054
EREDMENY093055
7291438713056
7302450386757
7305595678858
TIMO59
7301120494060
XERO61
7300755938662
Dachsie202663
7301457512964
7303954916565
7301485314666
7288454853967
7299827722568
7452489779469
7302777230370
7311687776771
7308487139172
7295903793573
7313833201174
7298650145475
7287586059576
7309141901277
7300660351478
7298867893779
7300711921780
7305654078081
7404190831482
7300817228283
7301828966384
7305892321685
7297887158686
7303957131787
7312347150088
7299886794789
7282256330090
7440748087991
7301822509492
7300435321693
7295289001294
7302484189195
73138329624elutasítva
73611214291elutasítva
73042660849elutasítva
73015274095elutasítva
73068214061elutasítva
73040108501elutasítva
73037624206elutasítva
72926240614elutasítva
73011672844elutasítva
73098104445elutasítva
73089518882elutasítva
72909355593elutasítva
74042369492elutasítva
73000529581elutasítva
72960263536elutasítva
73035461970elutasítva
73007483822elutasítva
74395865300elutasítva
0222
 Épületgépész ágazat 5 év

Szakma: Épületgépész technikus

A technikumban a tanulók a 10. évfolyam végén ágazati alapvizsgát tesznek.  (64 fő vehető fel)

Oktatási azonosítóRangsor
730541946551
729999505742
731045273093
730844203814
730079138345
731049070596
729979374757
730871211348
731095848909
7305295309410
7308948419411
7294127885912
Csongi0813
7312662159514
7303755475615
7304338310816
7310448894417
Nagy Róbert 18
7311108495219
7303793121620
7308489953421
7301642903022
7311363832523
7301628282324
KÉK7725
7302944523826
MONGI021827
7302467196028
7300015127729
7307904834330
7311381911531
7305249837532
7300720108533
7289342044234
PINDRA2335
7302526198536
7305273591637
7298809124838
öcskös39
7306769644940
7301978683241
HOLD1142
7301871751843
7304840381144
7295824626045
7302502722046
7302444756147
7313180082848
7308236611649
Hnrk50
7306853339551
7301668382252
7300911309953
7304251274854
7300745649655
7300726641956
7313713865557
7303498624858
7301630845659
7300737975360
7305379374561
7295941959062
7311541228363
7297731242064
7305467311565
7302448024366
7300711409767
7305419481568
7305242097169
7306105135870
7301730403071
7305638137072
7357306420973
7304411915674
7301809528575
7304338788776
7268052660977
7304781788878
7298631558479
7304608891680
CSAK A SZILY81
7297053312582
7304890272283
7300011118284
7309050982185
7312173016786
7300913927387
TURORUDI0188
kukac1189
7299522414890
XERO91
7311761594692
7309804719893
7307149205194
7301613686195
7297597409896
7302960540297
7301193153498
7289280346799
72987883639100
73060649652101
73056027932102
BAZSI1052103
73005305071104
73028512659105
LEVIKE18106
73011823321107
73083965896108
73116877767109
72959037935110
73109117985111
72952924175112
73002964198113
Csillag114
74041908314115
73004451899116
Paki117
73123471500118
73035032574119
73108666015120
72999436667121
73041063066122
73037624206123
73018225094124
73089682940125
73052796582126
72931331255127
73003925031128
73008311831129
73003030408130
72900451196131
73060681195132
73126010051133
73078752386134
73010641638135
73021009805136
73003861669137
72916654449138
73092301349139
73008322871140
73024841891elutasítva
DomiDomielutasítva
73015172522elutasítva
73138329624elutasítva
73015055188elutasítva
72958658334elutasítva
73126625351elutasítva
73007566738elutasítva
73011672844elutasítva
72891382674elutasítva
73019690310elutasítva
73180668747elutasítva
73109224733elutasítva
SZAMOSelutasítva
72912333186elutasítva
73132748624elutasítva
72957429328elutasítva
74042369492elutasítva
73040734836elutasítva
73108770579elutasítva
73027845562elutasítva
73008625780elutasítva
0224Kreatív III. ágazat 5 év
(1084 Budapest, Tolnai Lajos u. 4-10. )
 Grafikus, Dekoratőr

Szakmák: Grafikus, Dekoratőr

A technikumban az ágazat minden szakán a 9. és 10. évfolyamon ugyanazt a tananyagot tanulják. A 10. évfolyam végén ágazati alapvizsgát tesznek és akkor nyilatkoznak a továbbtanulási szándékukról.  (32 fő vehető fel)

Oktatási azonosító / jeligeRangsor
730890363551
730788628332
szoszo3
Grutu4
740465642075
730208086656
731333292477
BKFruzsi028
730206896539
7309798262910
7300806684211
7304145991312
Kincsecske13
7302846741914
7306295159415
7300683346116
7302198938717
7302607507118
Fancsi19
7304010850120
7299989857221
7296137387322
7311604691823
7301023256624
7303447018925
7303450320726
7300037568128
7307171211929
Sári080630
7297016527031
7304598134832
7378140304533
7306610771434
Alma1835
7311995288336
7302467196037
JAMPI1438
7313041894239
7305467311540
7310154406641
7299608519242
7305602793243
7301593703544
ANGOL45
almásalmáságanakazalmásága201246
7310438088947
7301159036448
7302777230349
7302737354150
7301740358551
7302737403952
7296033676853
7297024470354
7302797969155
7302694982056
7309789585557
7310270418258
7301809528559
7298331181260
74359666454elutasítva
74526866993elutasítva
73107827739elutasítva
73684378524elutasítva

SZAKKÉPZŐ ISKOLA

0225Épületgépész ágazat
 

Szakmák: Központifűtés- és gázhálózatrendszer szerelő, Hűtő- és légtechnikai rendszer-szerelő

A tanulók a 9. évfolyam végén ágazati alapvizsgát tesznek és a szakmai oktatásukat duális képzés formájában folytatják, és a sikeres ágazati vizsga után választanak szakmát.  (64 fő vehető fel)

Oktatási azonosító /jeligeRangsor
730343178561
729576493682
729999505743
731049070594
730788398265
729197541436
729441309897
731176159468
730071140979
7306105135810
7300731419611
HAGYMALEVI12
7300726641913
7305419481514
7300745649615
CSAKAFOCI16
XERO17
LEVIKE1818
Stars011319
7307149205120
7304338788721
7312173016722
7301182332123
7297053312524
7306769644925
7301994352226
7304608891627
CSAK A SZILY28
Csongi0829
7295941959030
7308495085131
7287734310132
7357306420933
BAZSI105234
7313832962435
7309050982136
7297597409837
7301809528538
7300832287139
7305602793240
7298631558441
7268052660942
KLIMA43
7300011118244
7302866277245
7302058470446
7302838965347
7292624061448
7302851265949
7310911798550
7303957131751
7309230134952
KEVINKING53
7310886240054
yolo40055
7297731242056
7301613686157
7308968294058
7297033885559
Paki60
7311382049361
GARFIELD62
7309955338463
7300296419864
RIBIZLI65
7309012329366
7309416818667
7298806880268
7301479230969
7295865833470
7315564793671
7289138267472
7324739611973
7301505518874
7301514435975
7312662535176
7308432481277
7313907310178
7293133125579
7301969031080
7303318906381
7316334722882
7302784556283
7307875238684
7293190359485
7296568502886
7291042681187
7311981107088
7290838323489
7310922473390
7304488083291
7298667941692
7300862578093
7304073483694
7296601572295
7304820342796
7303571193997
7312601005198
7310989681599
73019751793100
73065106113101
72943109176102
73082724430103
72896720237104
73008311831105
73021009805106
JUANITO107
72900879170108
72956479316109
73056752058110
73035461970111
72901960704112
73132748624113
73100792103114
72912333186115
bence2011116
NAGYD2012117
DomiDomielutasítva
72875109164elutasítva
73015172522elutasítva
72823870656elutasítva
72895372694elutasítva
73007566738elutasítva
Grafikuselutasítva
73020874132elutasítva
0226Gépészet ágazat
 

Szakmák: Gépi és CNC forgácsoló

A tanulók a 9. évfolyam végén ágazati alapvizsgát tesznek és a szakmai oktatásukat duális képzés formájában folytatják. (32 fő vehető fel)

Oktatási azonosító /jeligeRangsor
729093555931
729197541432
730073141963
730072664194
Stars01135
730676964496
729602635367
730849508518
BAZSI10529
7300501136810
7303954916511
7268052660912
7310911798513
7309230134914
7301730403015
7302109512416
7314832726717
ANGOL18
7315564793619
LEVENTE0011120
7289138267421
7299342612622
7293133125523
7316334722824
7282256330025
7300702420226
7301975179327
7304418408328
7302699402029
7313274862430
7293400701431

0227

Pályaorientáció
 
Ismerkedés szakmákkal
Oktatási azonosító /jeligeRangsor
729576493681
729602635362
730849508513
743596664544
730106416385
730151725226
yolo4007
730896829408
742871788789
7316334722810
7301975179311
7302100980512
7309810444513
7313274862414
7452686699315
73010066349elutasítva
73014070036elutasítva